Refernet-Hungary Facebook

    Szakmák Éjszakája

    Szakmák Éjszakája: Új utak a pályaorientációban

    Magyarországon 2015. július 1-től  az állami szakképző iskolákkal kapcsolatos  fenntartói feladatokat a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal, mint középirányító szerv látja el.  A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal  a gazdasági kamarával együttműködve alakítja ki és működteti a pályaorientációs rendszert.

    A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal keretein belül 2015 szeptemberében alakult meg a pályaorientációs munkacsoport. Feladata, hogy felmérje a szakképzési centrumokban zajló pályaorientációs tevékenységet, módszertani javaslatokat fogalmazzon meg és országos szinten hangolja össze a szakképzési centrumokban zajló pályaorientációs tevékenységet. 

    Ezen tevékenység eredményére építve kezdődött meg 2016-ban a Szakmák Éjszakája rendezvény előkészítése.

    A „Szakmák Éjszakája” mint új kezdeményezés elsődleges célja, hogy a szakképzést és szakmát újrapozícionálja a magyar közvéleményben, új típusú kommunikációval érje el azokat, akik számára ez a terület eddig idegen volt. A Szakmák Éjszakája 2016 és 2017 az eddigi legnagyobb méretű és látogatottságú pályaorientációs rendezvény volt Magyarországon.

    Jelmondata: „Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg!” utal arra, hogy itt a szakmákat elsősorban interaktív, szakmakipróbáló módon mutatjuk be.

    A rendezvény végrehajtására 2016. április 15-én és 2017 április 21-én országosan egységes időtartamban, 18-22 óra között került sor. A rendezvény legfontosabb adatai 2017-ben:

    • résztvevő települések száma: 151, tényleges helyszínek száma: 456

    • résztvevő szakképzési centrumok száma: 44 (valamennyi magyarországi szakképzési centrum), de 2017-ben olyan határon túli magyar iskolák és vállalkozások is csatlakozhattak a kezdeményezéshez, önállóan, amelyeknek nem a Nemzetgazdasági Minisztérium a  fenntartója.

    • résztvevő intézmények száma: 423 (ebből 391 a saját helyszínén, 32 más tagintézményben, vagy központi helyszínen mutatkozott be)

    • 8 határon túli magyar iskola vett részt a programokon (Szlovákia, Románia, Szerbia) és 3 határon túli helyszínen zajlottak a programok

    • 4647 különböző típusú programot tartottak meg

    • 46 435 látogató vett részt a Szakmák Éjszakáján. Figyelembe véve, hogy a programok megvalósítását 8 706 pedagógus dolgozott, valamint azt, hogy a intézmények saját diákjai is részt vettek a rendezvényen (13 571 fő), a résztvevők teljes száma megközelítette a 70 ezer főt.

    A Szakmák Éjszakája 2017 rendezvényben résztvevő települések

    A Szakmák Éjszakája újszerű és innovatív megoldást jelentett a magyar  szakképzésben, amely mind módszereiben, mind céljában különbözik a korábbi megoldásoktól (pályaválasztási kiállítások és vásárok, iskolai nyílt napok), elsődleges célja a szakképzés újrapozícionálása a közvéleményben, valamint az iskolák számára bemutatkozási lehetőség biztosítása. Ennek egyik legfontosabb eszköze, Konfucius szellemében, a szakmakipróbálás, amikor a látogatók nem csak ismereteket szerezhetnek az egyes szakmákról, hanem „éles” körülmények között ki is próbálhatják magukat.

    A rendezvény lebonyolítása után az NSZFH pályaorientációs szakértői, Rozványi Dávid és  Angyalné Kovács Anikó megvizsgálták, hogy  mely tényezők befolyásolták és befolyásolhatják jövőben a Szakmák Éjszakája és a hasonló típusú jövőbeni rendezvények sikerességét. Legfontosabb megállapításaik:

    1. a szakképzési centrumok elvárása, hogy egy közreműködő pedagógusra legalább 5 látogató jusson;p

    2. a látogatók számát nagymértékben meghatározza a közreműködő pedagógusok és saját diákok száma;

    3. a szakképzési centrumok elvárása, hogy egy programféleségre legalább 11látogató jusson;

    4. a látogatók számát nagymértékben meghatározza a rendelkezésre álló programkínálat;

    5. a Szakmák Éjszakája leginkább a közepes méretű (20 000 – 60 000 lakos) településeken volt sikeres, ahol 3-5 tagintézmény működik, ezért a marketing-kommunikációban érdemes azokat a módszereket alkalmazni, melyek az ennél nagyobb, illetve kisebb településeket célozzák meg;

    6. az utólagos sajtómegjelenések száma arányos a látogatók és a közreműködő pedagógusok számával.

    A jövőben egyre nagyobb szerepe lesz a magyar pályaorientációban és a pályaválasztás támogatásában az évente megrendezett Szakmák Éjszakájához hasonló kezdeményezéseknek, melyek a szakképzést újszerű, interaktív, szabadidős programok keretében népszerűsítik.

     

     

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország
    Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\modules\mod_menu\helper.php on line 97