Refernet-Hungary Facebook

    ReferNet partnerségi fórum Helsinkiben és Rigában

    2017. május 11-én és 12-én Helsinkiben valamint 2017. május 17-én és 18-án Rigában tartották meg a ReferNet projektben résztvevő tagországok éves tapasztalat cseréjét.

    A   regionális találkozókat mindig egy ReferNet nemzeti partner szervezi. idén  Helsinkiben a Finn Nemzeti Oktatási Hivatal (EDUFI) Rigában pedig a Felsőoktatási Információs Központ (AIC) adott otthont a rendezvényeknek.

    A szakmai program a következő volt:

    1. A szakképzés és felnőttképzés reformja Finnországban

    Finnország kompetencia alapú, a szakképzésben és felnőttképzésben résztvevő szereplők  igényeire fókuszáló  oktatási és képzési rendszert  hozott létre.  Ennek működését folyamatosan összehangolják a gazdasági és munkaerő-piaci  szükségletekkel, erősítve az együttműködést a szakképzés és munka világa között. Ezt a munka alapú tanulási lehetőségek kiszélesítésével, a tanulószerződés képzések számának növelésével, az egész életen át tartó tanulással és a tanulási környezet modernizációjával érték el. Olyan egységes rendszert szeretnének létrehozni, amely a fiataloknak és felnőtteknek azonos keretek között biztosítja az összes típusú szakképzési és felnőttképzési lehetőséget. A pályakövetéshez elektronikus nyilvántartási rendszert dolgoztak ki. Az anyagi hátteret egy koherens finanszírozási rendszer létrehozásával biztosítják. Bátorítják a szakképzési és felnőttképzési szolgáltatók összeolvadását.

    Hátrányos helyzetű (NEET) fiatalok és felnőttek megkeresése és tájékoztatása

    2. A feladat megvalósításának szempontjai:

    • Milyen nemzeti keretek között történik a NEET fiatalok és felnőttek megkeresése és tájékoztatása?
    • Milyen forrásokból finanszírozzák ezeket?
    • Kik végzik a megkeresést, milyen szervezetek vesznek részt benne, hogyan történik a megkeresés és reintegráció?
    a.)Megkeresés és tanácsadás Finnországban

    Finnországban a tanuló alapvető joga, hogy személyre szabott iránymutatást és tanácsot kapjon pályaválasztásával kapcsolatban. Ez a tantervnek is szerves részét képezi. Minden tanulónak egyéni tanulási útja van.

    A pályaválasztási tanácsadásban nagy szerepe van a képzési programok és a hiányszakmák bemutatásának. Finnország külön megkeresési és tanácsadási programot dolgozott ki a fiataloknak (20-29 év) és a felnőtteknek (30-50 év) Ezek az egyablakos és internetalapú szolgáltatások könnyű hozzáférést biztosítanak a fiataloknak a szakképzéssel és felnőttképzéssel kapcsolatos információkhoz és a személyes pályaválasztási tanácsokhoz. (44 ilyen egyablakos rendszer működik Finnországban, 500 teljes- és részmunkaidős alkalmazottal).

    A gyermekek és fiatalok védelméről szóló 2006. évi 72. számú finn törvényben is nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok  pályaválasztással kapcsolatos útmutatására, különös tekintettel a hátrányos helyzetű NEET fiatalokra. A törvény alapján Finnországban  10 Ifjúsági Központot (Youth Centre)  hoztak létre, amelyek nagyrészt önkéntesekkel működnek. Ezeket a központokat egy ernyőszervezet, a Finnish Youth Centres Association (Finn Ifjúsági Központok Szövetsége) fogja össze. (további információ:http://eycn.org/finland)

    b.) Megkeresés és tanácsadás Dániában (gyakorlati példa)

    Dánia olyan gyakorlati példát mutatott be, ahol hátrányos helyzetű  fiataloknak a társadalmi reintegráció keretében egy 13 hetes tanulószerződéses programot indítottak, amelynek a végén több szempont alapján értékelték teljesítményüket. A résztvevők 20%-a illeszkedett be sikeresen újra a  munka világába.

    c) Lengyelország (gyakorlati példa)

    Lengyelország a vállalkozóvá válás támogatásának példáját hozta. Külön kitért azon nehézségek bemutatására, amelyek a NEET fiatalok vállalkozóvá válása esetében felmerülnek, hiszen itt a társadalmi reintegrációt és egy vállalkozás működtetésével kapcsolatos feladatok elsajátítását együttesen kell kezelni.

    d) Spanyolország (gyakorlati példa)

    Spanyolország egy olyan projektet mutatott be (ITACA project), amely  egy magas munkanélküliségi és lemorzsolódási mutatóval rendelkező spanyol régióban (Extremadura) a NEET fiatalokat próbálja meg a társadalomba reintegrálni.  A projekt különböző célcsoportokat vizsgál és három részből áll: megkeresés – tanácsadás – monitoring.

    e) Svédország (gyakorlati példa)

    Svédország példájában a fiatal NEET felnőttekre (20-29 éves korcsoport) fókuszált. Tapasztalatuk szerint a közösség összetartó ereje miatt ezen fiatal felnőttek megkeresése  a nagyobb városokban okoz nehézséget, mert ott csak a regisztrált esetekről tudnak hivatalosan. Önkéntes hálózatot hoztak létre a nem regisztrált NEET fiatal felnőttek felkutatása céljából. Az önkéntesek ezeket a fiatalokat saját otthonukban keresik meg a család vagy barátok segítségével, és személyre szabott tájékoztatást és iránymutatást adnak

    3.Közvélemény-kutatás a szakképzésről

    2016-ban a Cedefop elindította legelső közvélemény-kutatását, amelynek célja az európai állampolgárok szakképzésről alkotott véleményének a felmérése.  Az összesen 35.646 megkérdezett az EU-s tagországok állampolgára volt. A felmérés előzmény nélküli adatokat szolgáltat az európaiaknak a szakképzéssel kapcsolatos tájékozottságáról, a szakképzés vonzerejével és hatékonyságával kapcsolatos nézeteiről. 

    A 2017. február 23-24-ei munkatalálkozó folytatásaként (A szakképzéssel kapcsolatos közvélemény magyarázata) figyelembe véve a találkozón résztvevő ReferNet partnereknek a téma iránti nagyfokú érdeklődését, a Cedefop ezúton szeretne az eredményekről egy országos szintű elemzést kérni.A találkozón megbeszéltek alapján a szakképzés Európa szerte a nemzeti jellegzetességekhez igazodó változatos képet mutat.  Ez óriási kihívást jelent a felmérés eredményeinek nemzeti szinten való átfogó értelmezéséhez.

    Ismerve a hátteret, a ReferNet szaktudása lehetővé teszi a közvélemény-kutatás eredményeinek nemzeti szinten való jobb és pontosabb megértését. Továbbá a nemzeti perspektíva megadja a lehetőséget, hogy kiemeljék az érintett országok nemzeti  jellegzetességeit az EU-s átlaggal összehasonlítva.

    Megkérték a ReferNet partnereket, hogy készítsenek egy cikket, ami bemutatja az egyes országok értelmezését a felmérés eredményeiről. A felmérésben résztvevő 28 tagállam ReferNet partnereinek a felmérés által vizsgált négy fő területet kell kiértékelnie:

    1. A Szakképzéssel kapcsolatos tájékozottság és ismeretek;
    2. A szakképzés vonzereje és elérhetősége;
    3. A Szakképzésben résztvevők tapasztalatai és elégedettségi szintjük;
    4. A szakképzés HATÉKONYSÁGA és EREDMÉNYEI.

    A cikk nem haladhatja meg az 5000 szót. A cikk leadásának határideje november 08.

    4. Kulcskompetenciák a szakképzésben és szakpolitikai kérdőív

    A Cedefop az ETF-el (Európai Képzési Alapítvány) együtt egy háttéranyagot állított össze a kulcskompetenciákról. Arra fókuszál, hogy a szakképzésben és felnőttképzésben milyen arányban kell a kulcskompetenciákat és a személyiségben rejlő készségeket (un. soft skills)  fejleszteni az egyes képzettségeken belül. A Cedefop vitafórum keretében adna lehetőséget ezek megbeszélésére.

    A szakpolitikai kérdőív megválaszolásakor az utolsó jelentési időszak óta bekövetkezett változásokat kell megírni.

    A regionális találkozókat mindig egy ReferNet nemzeti partner szervezi, és Finnország és Lettország igazán figyelmes vendéglátó volt. 

    Események

    Warning: count(): Parameter must be an array or an object that implements Countable in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\components\com_jevents\libraries\dbmodel.php on line 178
    Április 2024
    V H K Sz Cs P Szo
    1 2 3 4 5 6
    7 8 9 10 11 12 13
    14 15 16 17 18 19 20
    21 22 23 24 25 26 27
    28 29 30
    VET in EuropeVET National News VET Bibliographic Database Skills Panorama

    Cedefop - Newsletters

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország
    Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\modules\mod_menu\helper.php on line 97