Refernet-Hungary Facebook

    2018: az átalakulás éve (a Cedefop ez évi munkaprogramjának a bemutatása az EGSZB-nek)

    Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) „Foglalkoztatás- és szociálpolitika, uniós polgárság” szekciójának Brüsszelben tartott január 25-i ülésén James Calleja, a Cedefop igazgatója röviden ismertette a 2018-as munkaprogram prioritásait, és áttekintést adott az előző évről.

    James Calleja elmondta, hogy 2018-ban az EGSZB és a Cedefop közösen támogatja majd a Kompetenciafejlesztési pályák: új tanulási lehetőségek felnőttek számára elnevezésű kezdeményezést.

    Az első közös szakpolitikai információs fórumra februárban, az EGSZB székhelyén került sor, ezt követően a gazdálkodó szervezetek és a szakképzést nyújtó szolgáltatók Lisszabonban ülnek össze a munkaalapú tanulás előmozdítása céljából. A munkaadók, a szakszervezetek, az ifjúsági szervezetek és a szakpolitikai döntéshozók mindkét rendezvényen részt vesznek.

    James Calleja elismételte a Cedefop mottóját: „Gondolkodj európai távlatokban, cselekedj helyben!”, hozzátéve, hogy ily módon hatékonyan biztosítható a fiatal és a felnőtt tanulókat, valamint a munkavállalókat érintő európai szakpolitikák végrehajtása. Az oktatás és képzés lényegében a foglalkoztathatóságot szolgáló kompetenciafejlesztésről és átképzésről szól.

    A foglalkoztatás az — hangsúlyozta —, ami az embereknek módot ad a fejlődésre, az elismerésre, egy bizonyos társadalmi státusz elérésére és a jobb életminőségre. A foglalkoztatáshoz elengedhetetlen folyamatot jelentő egész életen át tartó tanulás középpontjában az oktatás és képzés társadalmi dimenziója áll.

    James Calleja kitért a 2018. évi prioritásokra is: az új európai készségfejlesztési program támogatására, a szakképzés változó jellegével és szerepével foglalkozó kiemelt projekt véglegesítésére, amely alapul szolgál a szakképzés jövőjéről folytatott európai léptékű vitához; a munkaalapú tanulással és a tanulószerződéses gyakorlati képzéssel kapcsolatos szakpolitikai információs fórumokra; az alacsony képzettségű felnőttek számára elérhető tanulási útvonalakra; az aktuális munkaerő-piaci információk online közzétételére; és a készségigények előrejelzéséhez, valamint az azok irányításához szükséges kapacitások kiépítésére.

    A Cedefop és az Eurofound véglegesíti a következő európai vállalati felmérés kérdőívét, majd leteszteli azt.

    A Cedefop igazgatója 2017 sikertörténeteiről is beszámolt: az alkalmazotti részvételre vonatkozó felmérés kiváló eredményt hozott, összesen 72% adott kedvező választ; a költségvetést majdnem 100%-ban sikerült tartani (99,9%); maradéktalanul végrehajtott munkaprogram; 38 publikáció; mérföldkőnek számító, 100 millió kitöltött Europass önéletrajz 2005 óta; több mint 1,3 milliószor tekintették meg a Cedefop webhelyének oldalait; több mint 11 000 követő a Facebook-on, 6 300 a Twitteren, a Cedefop tájékoztató feljegyzéseit pedig 63 000-szer töltötték le.

    „2017 volt a Cedefop eddigi legjobb éve: munkatársaink pozitívan és szakszerűen reagáltak a külső tényezők jelentette kihívásokra; 2018 az átalakulás évének ígérkezik, ebben az évben érdekelt feleink, különösen a szakképzés reformját sürgető szociális partnerek és tagállamok az eddiginél is több támogatásra számíthatnak” — árulta el James Calleja.

     

    További információt a következő linkre kattintva lehet elérni: Cedefop director presents 2018 work programme at EESC

     

     

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország