Refernet-Hungary Facebook

    Cedefop szeminárium: Vajon a szakképzési rendszerek felkészültek a jövő kihívásaira?

    A Cedefop 2017. december 8-án  együttműködésben az EU soros elnökségét betöltő Észtországgal megszervezte  4. brüsszeli székhelyű szemináriumát, melynek témája a szakképzési rendszerek és a  gyors ütemben változó munka világának kölcsönhatása volt.

    AZ EU tagállamainak állandó képviselői, az Európai Bizottság, az Európai Parlament, kutató intézetek, vállalkozások és szociális partnerek közül több mint 60 fő vett részt ezen a megbeszélésen, akik a Cedefoppal és külső szakértőkkel arról tárgyaltak, hogy a szakképzési rendszerek mennyire képesek reagálni a munkaerő-piac és a munkakörülmények változásaira.

    A szemináriumot az  EU soros elnökségét betöltő Észtország  Oktatási Bizottságának elnöke, Ülle Kurvits nyitotta meg.

    A Cedefop igazgatóhelyettese, Mara Brugia köszöntő beszédében elmondta, hogy az EU soros elnökségét rotációs rendszerben  betöltő országokkal  közösen szervezett szemináriumok ezentúl rendszeres eseményként szerepelnek Brüsszel oktatással/képzéssel és foglalkoztatással kapcsolatos naptárában. Céljuk, hogy a különböző szakterületekről jövő, különböző körülményekkel és szakértői háttérrel rendelkező brüsszeli székhelyű szereplőkkel megvitassák azokat a prioritásokat, kihívásokat  és potenciális megoldásokat, amelyek a szakképzéshez és  kapcsolódó területeihez kötődő politikai döntéshozatalhoz szükségesek. Arra is lehetőséget biztosítanak, hogy közvetlenül együtt dolgozhassanak az ülésező Elnökséggel meghatározva azokat a releváns és érdeklődésre számot tartó területeket és feladatokat, melyek a Cedefopnak és az Elnökségnek egyaránt  fontosak.

    Nincsenek egyszerű válaszok

    Mara Brugia hangsúlyozta,  nincsenek egyszerű válaszok arra, hogy az európai szakképzési rendszerek mennyire felkészültek a jövő munkalehetőségeire. Napjainkban  különösen aktuális feltenni ezt a kérdést.

    Először is általános tendenciának tűnik, hogy alábecsülik a szakképzés társadalmi és gazdasági szerepét.  Évente több, mint 10 millió hallgató vesz részt az Európai Képesítési Keretrendszer  3-as és 4-es szintű szakképzési programjaiban, ami az Európai Unió  felső középfokú tanulmányait végző tanulóinak közel  50%-át jelenti. Ennek ellenére néhány Európai Uniós politikai kezdeményezés még mindig főleg az általános oktatás és a felsőoktatás szerepére helyezi a hangsúlyt.

    A szakképzés közismertségének hiánya erősíti azt a megítélést, hogy a szakképzés a gyengébben teljesítő hallgatók választása, némileg a tanulmányi kudarccal is társítva.   Azonban ezzel alábecsülik azokat a széleskörű készségeket és kompetenciákat, amelyekre a modern munkaerő-piacoknak illetve a demokratikus és befogadó társadalmaknak szükségük van. A gazdasági válság idején megfigyelhettük, hogy milyen fontos szerepe volt a szakképzési rendszereknek a fiatalkori munkanélküliség megelőzésében, továbbá a fiatalok társadalomba történő beilleszkedésében.

    A munkahelyek polarizációja és automatizálódása miatt felmerül  az az aggály is, hogy a középszintű készségeket igénylő képzettségek száma csökkeni fog.

    Ellentétben a fentiekkel, a demográfiai változások és az európai idősödő népesség a munkaerő intenzív egészségmegőrzésének, a társadalom szociális és személyes szolgáltatásainak fontosságára mutatnak rá.  Ezen szolgáltatások minőségének biztosításához szükséges a releváns  és kapcsolódó szakképzés fejlesztése.

    Mara Brugia megállapította, hogy a technológiák és a szolgáltatások gyors változása kiemeli annak fontosságát, hogy a tanulóknak és munkásoknak a megfelelő arányú technikai/munkahely specifikus és  transzverzális készségekkel kell rendelkezniük, illetve egész életen át képezniük kell magukat.

    Konstantinos Pouliakas Cedefop szakértő bemutatta a jelenlegi automatizálási és digitalizációs tendenciák hatását a készségigényre és megosztott néhány, a Cedefop által elért eredményt.

    Jens Bjornavold Cedefop szakértő az európai szakképzési rendszerekről szóló, folyamatban lévő Cedefop kutatás alapján beszédében mérlegelte a szakképzési rendszerek változásokhoz igazodó képességét.

     A LinkedIn munkatársai, Mirek Pospisil és Séin Ó Muineacháin a változó készségigényekre mutattak rá az online platform 500 millió  felhasználója  által adott információk alapján.

    Ezután egy  panelbeszélgetés következett arról, hogy miként tud a szakképzés válaszolni a munka változó világára.

    Konklúziók

    Mara Brugia  összegezte a szemináriumon elhangzottakból levont következtetéseket:

    ·      Több bizonyíték és adat szükséges ahhoz, hogy megértsük a  platform gazdaság/digitalizáció fontosságát és természetét, és a készségek változására vonatkozó hatását. Lesznek olyan készségek (a digitális készségeket kivéve), melyek a jövőben fontosabbá válnak? Lesznek olyan készségek, melyek természete lényegesen megváltozik? Szükség lesz-e olyan új készségekre, melyekkel jelenleg még csak kevesen rendelkeznek? A rendelkezésünkre álló fragmentált bizonyítékok nem elég megalapozottak ahhoz, hogy a politikai döntéshozók olyan hatékony jogszabályokat/reformokat alkossanak és valósítsanak meg, amelyek reflektálnak a változásokra.

    ·       A digitalizációról és platform gazdaságról szóló vita nem csak a digitális készségekről szól; sokkal szélesebb körű és figyelembe kellene venni a munka világának folyamatban lévő átalakulását. A digitalizációnak nem csak a szükséges készségekre van hatása, hanem a munka módjára, helyszínére és egyéb paraméterekre is, így megváltoztatva a munkahely fogalmát. Ezért el kell gondolkozzunk azon, miként adaptáljuk az oktatási és  szakképzési politikát, pl. a tanulószerződéseket, munkahelyeket és a munkaalapú tanulást sokkal általánosabban, mivel utóbbiak nemigen állnak még készen ezen strukturális változásra. Ez egy olyan terület, amellyel a Cedefop foglalkozni kezdett.

    ·    A fenti, készségekről és munkaerő-piaci igényekről szóló bizonyítékokat a szakképzési rendszer szisztematikus elemzéséhez kell kapcsolnunk, és ezt a két nézőpontot (készségek/munkaerő-piaci trendek és a szakképzési rendszer kapacitása a változásokra történő válaszra) visszacsatolásokkal (feedback loop)  kell összekötni.

    További információt a következő linkre kattintva lehet elérni: Cedefop seminar

    Legfrissebb hírek

    • Magyar aranyérmes bútorasztalos a WorldSkills 2019 versenyen

      Magyar fiatal lett a világ legjobb bútorasztalosa a Kazanyban rendezett WorldSkills verseny döntőjén. Simon Krisztián aranyérme mellett további tizenegy Kiválósági Érmet szereztek a magyar szakképzésben tanuló diákok. A magyar csapat minden második tagja éremmel tért haza Oroszországból. A 2019. augusztus 22-27. között megrendezett 45. WorldSkills versenyen 22 szakmában 24 versenyző képviselte Magyarországot. A szakképzés olimpiájaként számon tartott eseményen Simon Krisztián bútorasztalos aranyérmet szerzett. A Veszprémi Szakképzési Centrum frissen végzett diákja már állt a dobogó legfelső fokán a tavaly szeptemberben, Budapesten megrendezett EuroSkills-en. A világdöntőre, ahogy a korábbi versenyekre is, Fekete Zoltán, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum tanára készítette fel a versenyzőt.

      Forrás: a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapja

      További információ a következő linken olvasható: Világelső a magyar asztalos szakképzés

       
    • Cedefop Fotópályázat 2019 – „Mondd el a történeted!”

       

       

      Az Európai Unió és a Cedefop (Európai Szakképzés-fejlesztési Központ) negyedik alkalommal hirdeti meg fotópályázatát a szakképzésben tanuló diákok számára. A sikeres pályázónak olyan élményalapú pályamunkát kell benyújtania, mely kapcsolódik a szakképzés világához.

      A pályázat során a résztvevőknek egy 4-5 fotóból álló fényképes történetet kell készíteniük, melyet egy rövid, legfeljebb 100 szóból álló leírással kell kiegészíteni, bemutatva a munkájuk mögött álló koncepciójukat. A pályázat során kizárólag a szakképzésben vagy felnőttképzésben tanuló diákok, hallgatók által indított csapatok jelentkezését várják.

      A 2018. évi rendkívül sikeres pályázati felhívásra 18 ország több mint 100 csapata nevezett.

       
    • „Szakma Sztár Fesztivál”: elődöntő az Audi Hungariánál

      Az AUDI HUNGARIA Zrt. Projekt- és Tréningközpontja adott otthont a „Szakma Sztár Fesztivál” elődöntőjének az autóipari szakmákban. A versenyre az ország 43 szakképző iskolájából érkeztek tanulók, akik nyolc autóipari szakmában tapasztalt zsűri előtt mérték össze tudásukat. Az Audi Hungaria és partneriskolái duális képzésének hat tanulója indult a megmérettetésen. 

      • 67 szakmunkástanuló 8 autóipari szakmában mérte össze tudását az Audi Hungaria Projekt- és Tréningközpontjában

      • Dr. Knáb Erzsébet, a vállalat személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja: „Duális szakképzésünkben a legmodernebb technológiákat megismerve sajátítják el a tanulók az autóipari szakmákat.”

       

    H-1089 Kálvária tér 7
    Budapest, Magyarország

    Telefon: (+36 1) 477-5600

    Email:  gomorineoj@nive.hu

    © 2016 ReferNet Magyarország
    Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in C:\inetpub\wwwroot\nive\site\refernet\modules\mod_menu\helper.php on line 97